Az audiokazetta felvirágzása jóval a kilencvenes évek előtt kezdődött. Valójában a Philips által kifejlesztett "Compact Casette", amit mi itthon kazettának ismerünk, 1963 óta létezik, de mivel a hatvanas évek a kilencvenes években érkezett el Magyarországra*(lásd lent), úgy gondolom, hogy erről a témáról érdemes írnom egy posztot. Természetesen pontosan tudom, hogy itthon is óriási kultúrája volt a magnónak a 70-es, 80-as években, de most a '90-es évek blogon vagyunk, így, hogy ne legyek teljesen önmagam ellen író, ezt a posztot csupa, a 90-es években menő, kazettához köthető képpel rakom tele.

Például:

Ez egy 1995-től gyártott Technics AZ7-es kazettás deck. A kommersz hifista számára akkoriban nagyjából ez volt az a készülék, amit mindenképpen birtokolni akart. Volt ennél jobb kazettás deck? Ó, hogyne lett volna. Viszont ez is nagyon jó cucc volt és a formatervezése még ma is olyan menő, mint egy klasszikus sportkocsié. Annyi különbséggel, ez azt is tudja, amit a klasszikus sportkocsik közül nagyon kevesek. Az ajtaja motorosan nyílik (az hagyján, de motorosan is csukódik!!!)

Nem ekkor tanultuk meg, mi is az a "jogdíj"

A kazetta korszak a féllegalitás korszaka volt, hiszen akkoriban ugye nem igazán volt még internet (hagyjuk, most, hogy volt-e valójában, a lényeg, itthon szinte egyáltalán nem volt), és így zenemegosztók sem, meg jutúb sem. Voltak viszont rádióállomások, ahol voltak slágerlisták, meg kifejezetten magnósoknak szóló műsorok, ahonnan fel lehetett venni a legújabb számokat, majd azokat vég nélkül lejátszani, vagy addig másolgatni egymásnak, amíg a minőség olyan szintre romlott, hogy már nem lehetett megkülönböztetni a Queen "Scandal" című számát a Bettli Duó, "Egy asszonynak kilenc lánya" kezdetű etűdjétől.

Az igazán menő arcok például ilyen király Walkmanekkel halgatták rongyosra a kazettákat.

A minőségromlás mellett volt még egy másik ellensége a magnósoknak, ezt pedig úgy hívták, hogy B. Tóth László, aki a '80-as ével legendás rádióműsorában, a Poptarisznyában legendásan mindig beleugatott a számok végébe, az őrületbe kergetve ezzel a számok kedvelőit. De ezek már a ködös múlt hangjai voltak a kilencvenes években, mert egyrészt bétót otthagyta a Petőfit, hogy vezesse a Calipso rádiót, másrészt megjelentek itthon a kábeltévék a zenecsatornákkal. Harmadrészt pedig én például rátaláltam Nagysádor és a Vadász utca sarkán található Tropocana lemezpincére, ahol a tulaj (és itt jön a "féllegalitás") 100 forintért bármelyik ott kapható lemezt egy nap alatt átmásolta egy kazettára. Ha pedig a kazit nála vetted - ami nem volt 100 forinttal drágább, mint ha mondjuk a Keravillben vetted volna -, akkor a másolás ingyen volt. Ha pedig épp nem volt várólista, akkor a határidő is lerövidült. Egészen pontosan a lemez műsoridejére plusz két perc a lemezfordításra és a felvétel újbóli elindítására.

Apropó jogdíj

A fent említett "sötétszürke" piac mellett voltak még a masszívan szénfekete beszerzési helyek is, amik általában a lengyel-, és/vagy kínai piacokon, vásárokban, búcsúkban és a Városligetben, az állatkertel szemben annó nagyon sokáig pezsgő zsibvásárban jelentek meg. Ezek az úgynevezett "műsoros" kazetták voltak. Azért raktam idézőjelbe a szót, mert műsornak nem feltétlenül lehetett nevezni az ezeken néha megtalálható zenei anyagokat. Ezek a kazik jellemzően áttetsző, szürkés borítást kaptak rajta egy hatalmas "TAKT" felirattal. A borítójuk pedig általában egy egyoldalasan nyomott másolata volt az eredeti kazettának.

Na? Megvan, igaz? A "HIGH QUALITY" feliratot szerintem vitaindítónak szánta a gyártó.

Jól jellemzi az akkori idők vadnyugati hangulatát, hogy ezeket teljesen nyilvánvalóan illegális hamisítványokat úgy árulták roskadásig megrakott pultokon, hogy közben egy ezerwattos magón bömböltették is a portékát. Mi meg vettük, mint a cukrot, mert kazettástúl szinte olcsóbb volt, mint az említett lemezről másoltatás (meg persze szarabb minőségű is).

Milyen volt a jó kazetta?

A jó kazetta nyilván "krómos", vagy "metálos" volt, aminek semmi köze nem volt a rávett zenék stílusához. 

A kazettákban a szalagot egy mágnesezhető anyaggal volnák be, erre lehetett a magnófejjel felvenni a zenét, majd visszajátszani azt. Az első kazettákon ez a mágneses anyag gamma vas-oxid volt (Fe₂O₃) volt. Ezt nevezik "Normal"-nak és ez volt a gyengébb hangminőséggel, magas zajjal szóló darab. A menőbbek a króm-dioxiddal készült kazetták voltak. Ezek a magas hangok visszaadása tekintetében lényegesen jobbak, a kimeneti jelszint tekintetében rosszabbak voltak a vas-oxid kazettáknál. 

Ez például az akkori idők egyik tipikus normál kazettája.

A kazetták fejlődésnek utolsó állomása a gőzölt elemi vasat tartalmazó Metal szalag volt. Ez minden szempontból jobb volt elődeinél, de a bonyolult készítési eljárás miatt a hangminősége néha ingadozott. Ennek kiküszöbölésére vas-oxid helyett vaspigmenteket tartalmazó, de ragasztóanyaggal készült, egyenletesebb minőségű Metal szalagokat is készítettek. (aki ennél mélyebben is belemerülne a kazetták műszaki leírásába, az itt megteheti).

Ez például egy Sony Super Metal Master kazi, ami kompozit kerámia házat kapott és a bontatlan darabokért ma akár 50 000 forintokat is lazán elkérnek: 

A kazetta uralkodását egyébként először az írható CD, majd az mp3 megjelenése törte meg, de azért szerintem a Sony által kifejlesztett MinidDisc is rúgott egyet bele, mielőtt ő maga is befejezte a saját, a kazettánál nagyságrendekkel rövidebb tündöklését.

A retróhullámra felülve ma újra divatba kezd jönni ez a kis, műanyag hanghordozó és nem csak a használt piacokon jelennek meg a régi, felújítgatott magnók, deckek, kazik, de van pár elvetemültebb kiadó, aki újra jelentet meg kazettán különböző zenei albumokat. Természetesen az egész a divatnak köszönhető, hiszen egy Vinyl lemez, egy CD, vagy akár csak egy tisztességes formátumokkal operáló zenei streaming szolgáltató által szórt zene minősége mindenképpen agyonveri a kazettáét. De persze egy igazi rajongót ezek az érvek soha nem érdekelték.

Nem hinném, hogy az átlagolvasó ennél jobban bele szeretne menni a dologba, úgyhogy legyen is elég ennyi a kazettáról, de mielőtt befejezném, mutatok pár képet a kilencvenes évek legmenőbb lejátszóiról:

És végül egy videó a Sanyo cigerettatárca-szerű, vékony csodájáról:

*a "Vasfüggöny" ugye csak nagyon szűrten engedte át a dolgokat magán, ezért a rendszerváltáskor a keleti blokk gyakorlatilag egyszerre kapta meg az 50-es, 60-as, 70-es és 80-as évek kultúráját. Persze az olyan hatalmas horderejű dolgok, mint a kazetta, már jóval a kilencvenes évek előtt megérkezett ide, szóval ez a poén igazából szinte kizárólag a kultúrális szabadságra érthető. Nagyon jó példa erre a visszahajtott ujjú megypiros zakó, amiben '94-ben ballagtam :)